A századfordulón emelt neoreneszánsz épületben 1973-ban nyílt meg a magyar festészet talán legkülönösebb egyéniségének, Csontváry Kosztka Tivadarnak (1853-1919) kiállítása. A Csontváry-életmű kronológiailag és műfaji hovatartozás tekintetében egymástól jól elkülöníthető szakaszokra tagolható. Az első szakaszt tanulmányrajzok, portrék képviselik. A következő szakaszba az 1902-1903-ban festett alkotások sorolhatók, melyeket Jajcéban, Mosztárban, Castellamaréban továbbá Selmecbányán, Szigetváron és a Hortobágyon készültek. A “világ legnagyobb napút (plein air) festménye” található itt, a Baalbek, míg a Mária kútja Názáretben az egyéni stílus keresésének jegyében született. A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben a csoportkép; a Nagy Tarpatak a Tátrában a tájkép műfaji konvencióit “fogalmazza” át remekművé. Ezek a művek szinte kivétel nélkül érett alkotások, főművek. Az életmű emblematikus összegzője a metaforikus önarcképnek is tekinthető Magányos Cédrus. Az 1909-ben festett Tengerparti sétalovaglás a bemutatott oeuvre legkésőbbre datált festménye. A tízes években készült szénrajzok, allegorikus jelenetek, kompozíciótervek és vázlatok az utolsó alkotói periódust jelzik.
